Önvédelmek, küzdősportok – és az aikido

Előnyök és hátrányok

 

Néhány száz éve a harcművészet a harcról, túlélésről szólt. Legfőbb mércéje hatékonyságában rejlett. Ahogy fejlődött a társadalom, kultúra, minden harcművészetnek újra kellett pozícionálnia magát. Nem életszerű karddal, bottal kezünkbe korzózni, nem kell banditáktól megvédenünk magunkat. Nem megyünk karddal oldalunkon háborúba. A harcművészetek gyakorlása passzió, nem létkérdés.

 

Ha valaki harcművészetet tanul, akkor nyilván központi kérdés a technikák hatékonysága. Egy mód ennek felmérésére a versenyeken való részvétel, mely a küzdősportokra jellemző. Azonban manapság, mikor a harcművészet már szórakozás és nem foglalkozás, nem elfogadható komoly sérülések okozása, elszenvedése. Nem tökéletesíthetjük vágástechnikánkat elítéltek lefejezésével… A gyakorlók, versenyzők védelmét szabályokkal, esetleg védőfelszereléssel kell biztosítani.

A szabályok és versenyek viszont torzítják a harci rendszer teljességét. Egy bokszoló keze fent van, nem számít övön aluli támadásra. Egy judos nem számit fejelésre, tökön rúgásra. Nyílván egy tapasztalt mester, az eredeti harci rendszer vizsgálja a problémát, és megoldásokat is kínál, de a versenyekre való felkészülés hosszú távon nem az életre készít fel. Ezzel szemben a versenyeken való részvétel javítja a reakcióidőt, a stressz-helyzetek kezelését, a sérülések, elszenvedett találatok által okozott fájdalom kezelését.

Minél kevesebb a szabály, minél teljesebb a támadható felületek listája annál hatékonyabb egy harcművészet, de annál nagyobb a sérülésveszély. Ha versenyközpontú a képzés gyakran egy „tökéletes harcos” kinevelése a cél, miközben sok más gyakorló lesérül, kirostálódik. A magas életkor természetesen nagy hátrány.

Összefoglalva a küzdősportok előnye a „valós” harci helyzetek gyakorlásában rejlik, de a szabályok alkalmazása általában eltorzítja a harcművészet eredeti technikai készletének színességét.

 

Egy másik megoldás a harcművészetek gyakorlására a jelenben az önvédelem. Az önvédelmi irányzatok általában nem erőre, keménységre alapoznak, hanem az adott helyzetekben trükkök, fogások alkalmazására. Egy igazi önvédelmi rendszerben a szem, herék támadható, sőt kiemelten támadott felület. Nincs olyan hogy „ez nem szabályos”. Ellenben gyakorlása a kiemelten sérülékeny részeknek támadásának csak imitált lehet, ezért az éles helyzetben való alkalmazás, az ahhoz szükséges reakcióidő kifejlesztése nem garantált. További probléma hogy önvédelemnek a nagyobb, erősebb ellenfél ellen van csak értelme, a fizikai adottságokból eredő különbség leküzdéséhez viszont álltalábán összetettebb megoldások kellenek. Ezt begyakorolni, stressz helyzetben kivitelezni nem egyszerű.

Az egészségmegőrző szerep sokszor nem hangsúlyozott, de mivel a hangsúly nem versenyzésen van, általában nincs kormegkötés.

 

Végül, sok szó után eljutottunk az aikidohoz. Aikidoban nincsenek versenyek. Egyrészt filozófiájából adódóan, másrészt, mert az O-sensei látta a versenyszabályok hatásának veszélyeit a technikai rendszer teljességére. Ugyanakkor viszont nem támadunk szemet, herét, izületi csavarásaink is az izületek normál mozgásirányában történnek. Az aikido első ránézésre rendelkezik a versenysportok hátrányával az önvédelmi technikák hatékonysága nélkül. Pont ezért sokan legyintenek az aikidora, hogy bohóckodás, nem harcművészet.

Ez azonban nagy tévedés. Az aikido egyik nagy előnye a klasszikus önvédelmi rendszerekkel szemben az, hogy az összes technikai elem gyakorlása során a technika végig vihető. Nem csak imitáljuk a mozdulatokat, hanem haladó szinten teljes sebességgel, lendülettel végrehajtjuk azokat. Minden technikai gyakorlatban van egy kiskapu – zuhanás, esés, melyet végrehajtva a sérülés elkerülhető. Ha ismerjük a választ, akkor védtelenül a földre kerülünk, ha nem – akkor sérülten kerülünk a földre.

A versenysportokkal ellentétben az aikidoban nincs olyan, hogy „így nem ér támadni”. Nincsenek szabályok, melyek a támadásokat limitálják. Ez persze csak elméletben igaz, mivel a bonyolult technikákat alacsony szinten helyzetgyakorlatokon keresztül lehet csak oktatni, ahol a támadó mozgása előre meghatározott. Elméleti szinten azonban nincs limit. Haladó szinten már érezhető, a technikák úgy vannak kialakítva, hogy a támadó végig kontrolban legyen, ne tudjon ütni, rúgni, harapni. Mi ez, ha nem a tökéletes harcművészet?

Az aikido másik nagy előnye egészségmegőrző, és személyiségformáló hatása – de jelen írásnak ez nem tárgya. (bár ezek a legfőbb értékei!)

Persze az aikidonak vannak igen komoly hátrányai is. Az alkalmazott technikák nagy pontosságot, precizitást, komoly helyzetfelismerő készséget igényelnek. Erre szert tenni 1-2 év alatt nem lehet. Mivel nincsenek küzdelmek a reakcióidő is igen lassan, limitáltan fejlődik – így rövidtávon önvédelemre nem alkalmas.

 

Gyakran kérdezik tőlem: Mi az ideális önvédelem? Szerintem a futás. Aztán ha utolérnek, paprika spray. Kezelése hamar megtanulható, hatékony, és ha ellened fordítják nem lesz maradandó hatása.

 

Mi az ideális harcművészet? Nincs egyértelmű válasz, személyiség, helyzetfüggő. Mindegyiknek van előnye, hátránya. Számomra az aikido, mert az aikido fejleszti személyiségem, karbantartja testem. Az aikido technikák hihetetlen mélységgel bírnak, nem lehet megunni, beléjük unni. Ha szabadon gyakorlok az ideális, tökéletes mozdulatra, harmóniára törekszem. Minden megszületett technikai alkalmazásnak két feltételnek kell megfelelnie: az aikido alapelveinek, és annak hogy a támadóm végig kontrolban legyen. Tudom, hogy majd 60, talán 70 évesen is teljes értékűen gyakorolhatom.

Hajdu Péter, Budapest 2011-05-02